.

2007. szeptember 19., szerda

Home, sweet home

Amikor pár napja a költözésről lelkendeztem, még nem tudtam, hogy macskaszarilag csöbörből vödörbe, mert az előző lakó pont azt a beépített szekrényt használta macskaalomnak, amit én magamnak lestipistopiztam. Beépített, parkettaaljú. Amúgy a lakásban ehhez méltó állapotok uralkodtak, úgyhogy két nap takarítás reggeltől estig. A második takarítós nap reggelén egyszercsak ömleni kezdett a víz a már kifertőtlenített fürdőszoba plafonjából, szétterjedve az egész lakásban. Amit biztosan tudunk, hogy a felettünk lakónak a WC-je dugult el, amiben viszont reménykedünk, illetve mintha így értettük volna, csak a mosdója öntött ki. A macskaszar ellen egyébként egy egész napig harcoltunk változatos vegyszerekkel és eszközökkel (pl. csavarhúzó), orrvérzésig (szó szerint). Áldozatul esett sok sejtünk és egy kedvenc gatyóm - egyenlőre hiába. Namindegy, bejegyeztük a londoni fürdőszobánkban növő kalapos gombák mellé.

Egyébként már kezd a lakás lakás jelleget önteni, főleg ahhoz képest, hogy bútorozatlanból indult, és mi még egy porszívón, takarókon és hűtőmágneseken kívül semmit sem vettünk. Most pl a napsütéses erkélyen ülök, mezítláb, spagettipánt, kihasználva a frissen bekötött internetet...

1 megjegyzés:

Gy. írta...

Jol latom a cimbol, hogy a lakas a Fields-tol 1/4 ora seta? (Vagy 5 perc biciglin?)