.

2010. január 31., vasárnap

Haragudni Sárusra

(Válasz egy megjegyzésre)

Nagyon sokszor eszembe jut, amikor Tamás mesélte, hogy milyen furcsa, amikor az ember először haragszik a gyerekére, és hogy az nekem akkor milyen távolinak tűnt. Mostanában Sárus sokszor direkt rosszalkodik (pl edénydobálás), és akkor tényleg haragszom rá. Ugyanakkor okosnak érzem, hogy nem hiszi el mindenről vakon, hogy nem szabad, tisztára a kamaszkori énemre emlékeztet. De egyáltalán nem rossz érzés haragudni, inkább büszke vagyok, hogy már olyan nagy lány, hogy haragudni is lehet rá.

3 megjegyzés:

BBmamaja írta...

Emlékszem, hogy még a gyerekek előtt milyen fura volt pl. buszon anyukákat iszonyúan kiabálni hallani a gyerekükkel. Aztán eljött az idő, hogy én is kiabáljak velük, mert annyira kicsinálnak. Szóval, van olyan, hogy tényleg erőből haragszik az ember rájuk, ez van, kihozzák belőlem. Annyira tudják egy idő után, hogy mi az, amivel lehet.
Ez tényleg kísérletezés, személyiség fejlődés az ő részükről.
Sárusnál mikor kezdődött a dac?
Zs.

írta...

Amikor hazajöttünk Kanadából, és nem volt túl jó állapotban. A költözésen túl van, de a dac maradt, gondolom egyébként is eljött volna.

fonok írta...

akkor is kiabálásnak érzékelik mikor nem is kiabálsz csak éppen "ilyenkor kiabálni szoktál (volt)"
...papa nagyon mérges lesz...
tehát szinte mindegy hogy valóban kiabálsz vagy csak szigorúan nézel...illetve neked nem mindegy mert az elöbbinél (nekem) nem jó utána de leaglább őszintén kijött akkor és amikor tényleg van miért és nem órákkal késöbb valami egész apróság miatt,

de aztán már meg ők is kiabálnak veled... :)