.

2013. március 18., hétfő

Forradalmi megmenekülések

A március 15. előtti napokban életveszélyből szoktunk megmenekülni.

Tavaly: a tűz
Idén: az autó pörög az autópályán, a Léna felöli sarka belecsapódik a korlátba (egy karcolás az autón).

Ui: Ezután kezdődött, hogy lépésben haladtunk, sötét volt, és a hófúvástól semmit sem lehetett látni, de nem mertünk lekanyarodni az autópályáról, mert attól féltünk, hogy ott még rosszabb. Közben a Marci otthonról lefoglalta nekünk (anyuapu csajok én) Tatabánya utsó szabad szállodai szobáját, de egy kilométerrel a város előtt végképp leállt a forgalom. Ez épp egy benzinkúti lehajtónál történt, úgyhogy kimentünk, és a benzinkútnál várakoztunk még egy órát. Utána egy szintén elakadt rendőr tanácsára elindultunk egy mellékúton ami szerinte az 1es út felé vezetett, mondjuk nem, de volt rajta egy szálloda szabad szobával, és így történt, hogy nem az autóban töltöttük az éjszakát.

Nincsenek megjegyzések: